02 Jul

Kétéves

Életem egyik legszebb napja volt a mai.
Jancsikám két évvel ezelőtt született. Akkor már néhány napja kórházban feküdtem magas vérnyomással, öt hét volt még hátra a kiírt időpontig. Aztán július 2-án, hétfőn hajnali kettőkor arra ébredtem, hogy a pocakomban mozdult egy nagyot, szokatlant. Éppen a himnuszt játszották a tévében. Pár másodperccel később pedig elfolyt a magzatvíz. azonnal megnyomtam a nővérhívót, tolószékbe ültettek és vittek a vizsgálatokra, később pedig átszállítottak a János kórházba. Az öt hét és a farfekvés miatt szóba sem jött a természetes szülés, pedig nagyon készültem rá, szerettem volna átélni. Előkészítettek és toltak a műtőbe, egy János nevű műtős legény segített mindenben. Emlékszem, nem éreztem pánikot. Nyugodt voltam és gondolatok nélkül adtam magamat és a Kisfiamat az orvosok kezébe. Reggel 6 óra 35 perckor született meg a Kincsem. Néhány másodpercre mutatták meg csak, aztán elvitték. Engem összeraktak, és letoltak az osztályra. Ott újra láthattam Jancsikámat, a mellkasomra tették, megfogta az ujjamat, és ott pihegett, fejét a szívem fölé hajtva. Tizenkét órán keresztül nem kelhettem föl, az éjszakát Nélküle kellett töltenem. Azt hiszem, soha nem fogom feldolgozni azt az éjszakát. Mivel este ígérete és többszöri kérés ellenére sem jött a nővérke, hogy lábra állítson és kihozhassam a kisfiamat, egész éjszaka gyakoroltam. Borzasztóan szédültem, de nem adtam föl. Hosszú percekbe telt, mire felültem, de visszazuhantam az ágyra. Megint felültem, és pár másodperccel tovább bírtam. Mikor már jó néhány percig ültem szédülés nélkül, megpróbáltam lábbra állni. Visszazuhantam. És újra, és újra, fájdalmasan, fogvicsorgatva. Aztán végre lábra álltam, és próbáltam tenni néhány lépést. Le kellett ülnöm. Újra és újra. Reggelre – bár vonszoltam magam- jártam, és az első dolgom volt, hogy Jancsikámhoz “rohanjak”, és soha többé ne engedjem el magam mellől. A kórházi tartózkodásról sok jót nem tudok mondani, hosszú hónapokig emésztettem az ott tapasztaltakat.
Aznap, reggel 6 óra 35 perckor Jancsikámmal együtt megszülettem én is. Anyává születtem, és azóta is tapasztalom a Szeretetnek egy olyan árnyalatát, ami semmihez sem hasonlítható. Tiszta, önfeláldozó, határok nélküli végtelen Szeretet, könnyes Csodálat, földöntúli Erő. Ő a Mi Szerelmünk Tükre, vér a Vérünkből, sejtjeinkből összegyúrt Csoda, életünk Mestere. Ő a Mi Ölelésünk. Örök Ölelésünk. 

Az AnyaHaJó weboldal sütiket használ. A folytatáshoz kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy lépjen ki az oldalról. Köszönöm! További információ

Az Uniós törvények értelmében felhívjuk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal "cookie"-kat ("sütiket") használ. A cookie fájlok kicsik és veszélytelenek az Ön számítógépének biztonságára nézve. A weboldal azért helyez el "cookie"-kat az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. Böngészője beállításaiban megteheti, hogy letiltja a "cookie"-k használatát. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a "cookie"-k használatát.

Bezárás