26 Apr

Játszótér receptre

Hinta és csúszda. Jancsika nagy kedvencei a játszótéren. Előfordul, hogy fél órát is eltölt a hintában és onnan tartja szemmel a játszóteret, figyeli a gyerekeket. A csúszdán mindig fülig érő mosollyal száguld végig, szinte kedvet kap hozzá az ember, hogy kipróbálja. Újra.

1897826_499152780190907_2565668681258666830_n

Évtizedek óta nem hintáztam, nem csúszdáztam. Most, 35 éves fejjel egy gyermeki vágytól vezérelve nekivágtam a nagy kalandnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen felemelő érzés. Mielőtt fölmásztam a csúszdához, két dolgott tettem: az alján megnéztem, belefér-e a fenekem. Igen, odamentem, és belemértem. Belefért. Majd alaposan körülnéztem, hogy ki fogja végignézni, ahogy felnőtt nő létemre felkínlódom magam a mászókán a magasba, és dacolva az enyhe tériszonyommal lecsúszom. Olyan csodálatos érzés volt, hogy muszáj volt többször is megismételnem. A hintában sikongattam, mint egy kisgyerek, lóbáltam a lábamat, becsuktam a szemem, és próbáltam tudomást sem venni a néhány perc múlva jelentkező enyhe hányingeremről.
Mióta Jancsikám megszületett, gyakran gondolok arra, vajon mi járhat a fejében éppen, milyen érzések lehetnek a kis lelkében? Párom erre azt mondta: boldog a MOST-ban. Nem létezik számára a múlt, és nem tudja felfogni a jövőt, a MOSTnak él. A felnőttek egész életükben ezt az állapotot keresik, hajszolják. Amit pici gyerekként átéltek. Boldogságot a múlt árnyai és a jövő felelőssége nélkül.
Mélyen érintettek ezek a gondolatok. Nem is tudok szabadulni tőlük.
Kijártam már néhány iskolát, letettem jópár vizsgát, és hallgattam számtalan előadást eddigi életem során. De az elmúlt majd’ 22 hónap tapasztalatával a zsebemben azt mondom, minden felnőtt embert beíratnék egy olyan iskolába, ahol bizony nem tanárok állnak a katedrán. Hanem magatehetetlen újszülöttek, pelenkás kúszó-mászó babák, totyogó kisgyermekek a mesterek. Türelem, kitartás, bátorság, egyenesség: kihalóban lévő tulajdonságok. Pedig mindannyian átéltük egyszer régen, hogy milyen az, mikor milliószor esünk el, de újra-és újra talpra állunk; milyen az, mikor senki sem érti, mit akarunk mondani, mégis szűntelenül magyarázunk; milyen az, mikor nem tudjuk, mekkorát eshetünk, mégis bátran, félelmet nem ismerve indulunk el a mászókán, vagy éppen lökjük el magunkat a csúszda tetején. Tudjuk, hogy milyen az, amikor önfeledten, hosszú-hosszú percekig kacagva próbáljuk elkapni a szappanbuborékokat. Mi is simogattuk gátlások nélkül az idegen kisbaba arcát a homokozóban, repültünk magasra arcunkat az égre emelve a hintában, nyújtózkodtunk a végletekig, hogy elérjük a lift hívógombját, mintha ez lenne életünk kihívása. Ugráltunk sikítozva páros lábbal a pocsolyában, és ámulva bámultuk az égen a hosszú fehér csíkot húzó repülőket, mintha csodát látnánk.
Receptre írnám fel mindenkinek a következőt: menj el egy játszótérre, ülj le egy padra, és várj. Egy idő után magával ragad a gyerekzsivaj. Elhalkul minden zakatoló gondolatod. Eltűnnek a múlt árnyai és nem érzed a jövő felelősségét. Azon kapod magad, hogy nézed az önfeledten játszó, testükkel kísérletező, mindent felfedező gyerekeket. Csodálod a szaladgáló, mászó, bicikliző, homokozó, labdázó, hintázó, csúszdázó apró Mestereket. A fejed kiürül, a szíved megtelik, a lelked szalad, mászik, repül, csúszik a boldog MOSTban.
Aztán elindulsz a csúszda felé. És azon goldolkozol, vajon belefér-e a feneked?

2014-04-30 13.00.37

Az AnyaHaJó weboldal sütiket használ. A folytatáshoz kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy lépjen ki az oldalról. Köszönöm! További információ

Az Uniós törvények értelmében felhívjuk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal "cookie"-kat ("sütiket") használ. A cookie fájlok kicsik és veszélytelenek az Ön számítógépének biztonságára nézve. A weboldal azért helyez el "cookie"-kat az Ön számítógépén, hogy minél egyszerűbbé tegye Ön számára a böngészést. Böngészője beállításaiban megteheti, hogy letiltja a "cookie"-k használatát. Amennyiben ezt nem teszi meg, illetve ha az "Elfogadom" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a "cookie"-k használatát.

Bezárás